el kellett telnie tizenX évnek, ahhoz, hogy ne érzelmektől befolyásolva és szubjektívan (de nem is objektívan, hiszen az is csak kontextusban értelmezhető, ha egyálalán van) értelmezzem azt, aki ő volt, és azt, ami történt vele.

ő lett a kapcsolatom isten fele, az istenképem, az ember, és a depresszióm.
erős volt, emlékeimben szeretetteljes, valójában nagyon szigorú ember. és amilyennek képzelem, úgy hogy mindenre képes- tragédiája éppen ezért olyan szörnyű
hiszen, aki mint egy hegy, áll a talajon, és nincs ami ledöntse, annak a rák talán a legmorbidabb.
éppen ez a fajta, ami szép lassan megette, nem maradt belőle semmi. pontosan olyanná változott, amilyen sosem volt, és sosem akart lenni. amitől legjobban félsz, azzal is szembe kell nézned, ha úgy alakul.

és aztán egy család omlik össze, és kel fel hamvaiból, megváltozik, ki-ki melyik irányba..